Heti bűnbeesés

Heti bűnbeesés

Rebarbarás epres pezsgőkoktél, mert megérdemled!

2015. május 14. - #Annipanni#

image_83.jpg

A rebarbara mindig egy nagy kérdőjel, hogy mire használjuk, ha egyszer az utunkba kerül, mert anniyra nem egy népszerű zöldség, igen zöldség :) Sőt a levelei mérgezőek is, szóval vigyázzunk, csak a szárát használjuk fel. A sors szegénnyel annyira nem volt bőkezű, amikor megteremtette, mert nem túl sok édes ízt varázsolt bele, de szerencsére ez cukorral pótolható, és savanykás ízével finom összhatást kelt. Nálunk gyerekkoromban levest készített Anya belőle és isteni volt, de lehet belőle pitét, kompótot, szörpöt készíteni. Én most egy igazán egyszerű variácót választottam, szirupot főztem belőle, amihez még párosítottam epret is. A rebarbarához mindig jó adni valami más édeskés gyümölcsöt, az eper ehhez kiváló. A szirupot pezsgőbe öntöttem, mi másba :) de természetesen helyettesíthető szódával is, szörpnek is kitűnő.

image_82.jpg

Rebarbara felhasználása
A szárait használjuk fel, végüket vágjuk le. A szélét kézzel tisztítsuk meg, le tudjuk húzni a fás széleit szálanként. A megtisztított rebarbarát vágjuk fel 1- 2 cm-es darabokra.

Rebarbarás epres pezsgőkoktél

Hozzávalók- 500 ml sziruphoz

Rebarbarás epres szirup 

  • 250 g eper
  • 250 g rebarbara / kb. 2 nagyobb szár
  • 250 ml víz
  • 250 g cukor
  • 2-3 csík citrom héj, citrom leve

1 üveg száraz hideg pezsgő

Elkészítés

Vágd fel az epret kb. negyedekbe, a rebarbarát 1-2 cm-es darabokra, majd az összes hozzávalóval forrald fel és lassú tűzön főzd kb. 20-25 percig, vagy amíg a gyümölcsök szét nem esnek (segíthetünk rá kicsit villával), keverjük néha el, majd vegyük le a tűzről, hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, vagy már nem annyira meleg, paszírozzuk jól át egy szűrőn. A gyümölcshúst se dobjuk ki, beletehetjük pl. joghurtba, túróba, zabkásába. A leszűrt, kihűlt szirupba még csavarjunk egy negyed citrom levét, majd keverjük el a jéghideg pezsgővel. Kb. egy pohár pezsgőbe 4 kanál szirupot tettem. Ha szódába teszed, akkor is néhány kanál elég, de ezt rádbízom. Díszítsük eper vagy citrom szeletekkel. Én egy kerti partyba viszem, de bármely vendégségbe kiváló, vagy csak úgy magadnak, mert megérdemled.. :)
Egészségünkre! 

Expressz nutellás torta 6 összetevőből


image_81.jpg

Ha nincs időd, mert sokáig kellett bent maradnod dolgozni, vagy az ikrek otthon rosszak voltak és szétpakolták 5x a lakást mire nekiálltál volna bárminek, vagy még mire elértél volna a boltba, lezárták 2x a metrót, mert megint lerobbant, de mindenképpen szeretnél valami nagyon finomat és gyorsat sütni, valaki nagyon szeretettnek, erre az alkalomra ajánlom ezt a tortát, ha nincs sok időd, meg amúgyis :) Én Zsófi barátnőmnek sütöttem, boldog szülinapot Neki innen is :)

Az alapanyag összesen tényleg 6 összetevő. Tojás, cukor, liszt a piskótához, nutella, tejszínhab a krémhez és eper vagy bármely gyümölcs a díszítéshez. Ennek a piskótának a lényege és egyszerűsége, hogy mindig ahány tojás, annyi kanál liszt és annyi kanál cukor kell hozzá. A piskótát egy 18 cm-es átmérőjű torta formában készítettem 5 tojásból. Ha 24 cm-est szeretnél, akkor készítsd 6 tojásból, 6-6 kanál cukor liszt verzióval, és picit tovább hagyd bent. Íme!

Hozzávalók

Piskóta

  • 5 tojás szétválasztva
  • 5 evőkanál cukor
  • 5 evőkanál liszt

Krém

  • Nutella
  • 3 dl habtejszín felverve
  • Eper

Elkészítés
Piskóta
1) A tojások sárgáit keverd ki a cukorral robotgéppel szép habosra 2) add hozzá a lisztet, keverd el, már ne robotgépet használj 3 ) verd fel kemény habbá a tojások fehérjét és keverd lassan bele egy spatulával a masszához 4) a tortaformát vajazd ki, zsemlemorzsázd vagy lisztezd, öntsd bele a masszát, és süsd 175 fokon kb. 25-30 percig. Tűpróbával ellenőrizd.

Krém
Verd fel a tejszínhabot, majd keverj hozzá kb. 3-4 kanál szobahőmérsékletű nutellát, vagy ahogy nutellafuggőséged kívánja. Mielőtt rákened a tortára rakd be kicsit a hűtőbe, ha van időd, könnyebb vele dolgoznod, mert megdermed.

Összeállítás
Ha kihűlt a torta vágd ketté, majd közepére rakjál nutellás krémet. Én még raktam közé eper szeleteket is. Majd vond be a maradékból a tortát. Díszítésnek a tetejére ültess epreket.

Jó étvágyat!

Elegáns citromkrém, avagy a lemon curd


image_71.jpg

Ha bármikor is citromos desszertben gondolkodsz íme egy citromkrém, ami az alapja lehet. A lemon curd egy elegáns angol édesség, krémes állaga tökeletes párosítás piskótákhoz, yoghurtba, palacsintához, vagy az előző posztomban sütött vaníliás cupcakek is biztos imádnák. El lehet keverni mascarponéval és egy szuper desszert lesz belőle, vagy egy sima sajttortát is feldob. Ha nincs időd piskótàt sütni, vegyél egy készet, keverj össze 250 ml mascarponét, citromfaktorodnak megfelelő citromkrémmel és tálald.

image_72.jpg

Citromkrém kb. 1,5 bögréhez

Hozzávalók - 1 bögre =250ml bögre

  • 3 egész tojás
  • 3/4 bögre cukor
  • 4 db citrom leve (nekem kb. 150 ml lett)
  • 3 db kezeletlen héjú bio citrom reszelt héja (nekem kb. 1,5 evőkanál lett) a fehér része ne kerüljön bele, mert az keserű, és a reszeltet is még kicsit lehet finoman aprítani
  • 70 g vaj

Elkészítés

1) a citromkrémet vízgőz fölött főzzük meg, így szükségünk lesz két tálra, egyben a krémet keverjük és egy másikra, amire rátehetjük, abban lesz a víz 2) a tojásokat, a cukorral, és a citromlével kikeverjük 3) felteszünk kevés vizet forralni, majd rátesszük a tojásos masszás edényt, és habverővel keverjük a gőz felett, óvatosan konyharuhával fogjuk meg az edényt, mert forró 4) keverjük, keverjük, semmi pánik összeáll :) és kb 8-10 perc után pudingszerű masszát kapunk, akkor levesszük a tűzről 5) ekkor belekeverjük a vajat és a citrom reszelt héját, elkeverjük 6) betakarjuk folpakkal, közvetlen a masszára tesszük, hogy ne legyen a felszíne bőrös, majd berakjuk a hűtőbe minimum egy órára. 7) ha kihűlt befőttes üvegbe tesszük, hűtőben tartjuk. Egy szép csattos üvegben ajándéknak is kiváló. 

Habkönnyű vaníliás cupcake pasztell színekben

image_69.jpg

Ha szeretnél tökéletes vaníliás cupcakeket, most tuti megtalálatad, mert ez az! Annyira habkönnyü a piskótája, hogy magad is zavarba jössz. Húsvétra kerestem valami könnyű és szép desszertet és mivel a nyulakat és a répákat már kicsit untam, ezért úgy döntöttem, nálunk majd ez lesz a Húsvéti desszert - az egyik :) Egy egyszerű vaníliás vajas krémet tettem a cupcake tetejére, amit a szívárvány színeiben el lehet készíteni.

image_70.jpg

Hozzávalók 1 bögre = 250 ml bögre

Cupcake -kb. 10-12 normál cupcake-re és 20-24 mini cupcake-re

forrás: http://natashaskitchen.com/2012/06/29/perfect-vanilla-cupcake-recipe/

  • 1 1/4 bögre liszt
  • 1 1/4 teáskanal sütőpor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 teáskanál só
  • 2 nagy tojás
  • 3/4 bögre cukor
  • 1 1/2 teáskanál vanília aroma
  • 1/2 bögre napraforgó olaj
  • 1/2 bögre tej

Krém

  • 1,5-2 bögre porcukor
  • 100 g szobahőmersékletű vaj - tehetsz vaj helyett bele natúr sajtkrémet is, vagy fele-fele
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 2 evőkanál tej

Elkészítés

Cupcake

1) A száraz összetevőket (liszt, só, sütőpor, szódabikarbóna) összekeverjük félretesszük. 2) A tojásokat kézi mixerrel felverjük, majd hozzáadjuk a cukrot és tovább keverjük. 3) A vanília aromát es az olajat hozzáadjuk továbbkeverjük. 4) Majd a végén a legkisebb fokozattal hozzákeverjük a lisztes keverék felét, majd a tej felét, majd a maradékot. A cupcake poharak feléig töltjük a tésztát, és kb. 15 percig 175 fokon sütjük.

Krém

A vajat a porcukorral jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliát, legvégén a tejet. Ahány színt szeretnél annyi részre oszd pontosan a krémet. Ha te is pasztell színt szeretnél, a krémtől távol egy kiskánálba öntsél egy-két csepp ételfestéket, majd tedd a krémbe, kevered el, ha sötétebbet szeretnél adjál még hozzá, világosítani csak újabb krém hozzáadásával lehet. Én simán kannállal rákentem a cupcake tetejére, majd villával elegyengettem. Jó étvágyat!

Színezd ki a napodat ma Macaronnal!

image_68.jpg

A Macaron egy igazán divatos, légies desszert, amit valljuk be nem könnyű elkészíteni. Tojásfehérje, porcukor, kristálycukor, mandulaliszt vagy őrölt mandula és ételszínezék felhasználásával készül. Fontos, hogy nem összetévesztendő a dupla o-s Macaroonnal, annak a fő alapanyaga a kókusz.

A francia desszert eredete nem is annyira Franciaországra vezethető, hanem Olaszországba nyúlik vissza, a maccarone vagy maccherone szóból ered, ami tojásfehérjéből és darált mandulából készülő édességet jelentett.

Minden év Márcuis 20-án tartják a Nemzetközi Macaron napot, a Jour du Macaron-t, vagyis ma. Eddig azt gondoltuk, hogy a csinos kis desszertek csupán divatos kis sütemények aranyáron és a Macaron nap a desszert promotálása, azonban ez nem így van. A napot 2005-ben kezdeményezte Pierre Hermé Párizsban, amikor nemcsak egy gourmet fesztivált hozott létre, hanem ezzel egy jótékony célú gyűjtést is csinált rászorulók részére. Ez most is így van pl. Amerikában, Franciaországban is, a bevétel nagy részét rászorulóknak adják, vagy egy ingyen macaronért cserébe adományt lehet juttatni bizonyos szervezeteknek. Amióta 2012-től van itthon Macaron nap, ilyet én még sosem tapasztaltam, vagy csak nem jutott el hozzám.

Szóval a Macaronok nem csupa értelmetlen, drága sütik, hanem segítő sütik, ami itthon még nem épült be a köztudatba, és ha eddig nem szeretted őket, remélem most megszereted őket. A csodás Macaronokat most az Akváriumban lehet kóstolni, vagy aki sütni szeretne, benevezhet a Macaron versenyre, a programokat itt (http://macaronnap.hu) lehet megnézni.

Én most nem sütöttem, csupán vettem, és a helyi cukrászdát támogattam vele, de, ha majd egyszer nagy cukrász leszek, biztos csinálok adománysütiket :)

Csodás napot Mindenkinek!

süti beállítások módosítása