Mikor először láttam Positanót rögtön beleszerettem, szerelem volt első látásra és tudtam, hogy nyáron meg kell néznem. Az utat meg is szerveztük, Nápolyba repülővel mentünk, majd onnan eljuthatsz Positanóba taxival, hajóval, vagy vonattal. Mi taxival mentünk (kb. 100 Euro volt, 1,5-2 óra) és előre lefoglaltuk. A szállásunkat is jó előre lefogaltuk, a Hotel Vittoriába. Gyönyörű volt, színes belső csempe betétekkel, belső oszlopokkal, 2 terasszal, kilátással a tengerre, akár egy mesebeli kastély.
Reggelire nem volt óriási nagy választék, kivéve az édesség részt, de tökeletesen elég volt így is. Bár igazán bármi is lett volna, egy kávé Salvatorétól, az öreg olasz pincer bácsikától, a hely adta lélegzetelállító kilátással nekem az is elég lett volna, és nem nyafogok egyik reggel sem. Főleg azért sem, mert a kedvenc filmem a Cinema Paradiso főszereplője is Salvatore :) igy tetézte az egészet, mivel még sosem találkoztam egy igazi Salvatoréval, csak a Cinema Paradisoban rengetegszer.
Positano az Amalfi part része, 1977 óta a világörökség része, egy halászfalu volt, ami a sziklafalra építkezve színes kis házak kavalkádjából áll. Hogy bárhova eljuss, rengeteget kell lépcsőzni, de valahogy most nem zavart. Én mindig nyafogok, ha sokat kell menni. Bevallom nem vagyok az a turista, aki szereti ha állandóan megy egy óriás hátizsákkal. Én az a turistra vagyok, aki óránként beülne valahová egy kávéra, vagy valamire, és nézi az embereket, megfigyeli az új kis városa zaját és fotóz csendben. Fotózza az embereket, az ételeket, az új szépségeket. Szóval most kell figyelmeztetnem bárkit, hogy aki arra vágyuk, hogy 5 percenként szembe jöjjön vele egy emlékmű, templom, vagy múzeum csalódnia kell, akkor menjen Rómába, viszlát. Positanoban a hely gyönyörűsége ami van, az a hihetetlen csodás látvány, aminek hirtelen rabjává válsz, és nem enged el soha többé. Festői hely a fenyképezéshez is. Tökêletes képeket csinálhatsz, minden adva van hozzá. Nekem már csak egy fenyképezős DJI drón hiányzott vola, de majd legközelebb talán.. Szerintem jól tettük, hogy nem béreltünk autót, mert a parkolás konkrétan lehetetlen.
Mi 5 napot szántunk erre a mini nyaralásra. 2 Nap Positano, 1 nap Capri, 1 nap Amalfi, 1 nap Nápoly. Positanóban a legkedvencebb helyünk vol az Il Fornillo, közel a szálláshoz, de ettünk még a Café Positanóban is, itt a kilátas talán az egyik legjobb, este meg megőrülsz olyan szép. Tengeri kütyüket ettünk mindenhol, és szuper volt, a boraik is nagyon jók. Bár lehet mivel szerelmes voltam a helybe, mindegy mit kaptam, én mindig mámorosan mindent dícsértem olaszul, kicsit keverve a spanyolommal..
Caprira is ellátogattunk. Caprira hajóval lehetett eljutni, kb egy óra. Aki imàd fényképezni az menjen a hajó tatjához hátra, ahogy hagyod el a szigetet, csodás képeket tudsz lőni.
A szállástól a partig lépcsőzni kellett. Egyszer megszámoltam, 365 lépcső volt. A parttig lesétálva lehet 2 féle úton lemenni, levágni az utat a lépcsőn, vagy végig a boltok mellett. Nagyon tetszett Positanóban, hogy kb. csak helyi ruhák, ékszerek, cipők voltak. Nem volt tömegbolt sehol Prada, Gucci stb. Ja és szokd meg, hogy tele van amerikaiakkal. Valószínű köze lehet, hogy a lakosság több mint fele főleg Amerikába vándorolt innen a 19. sz. közepén. Szóval sok a helyi cuccuk, a citrom a legnagyobb jellegzetesség, citrom szappan, citrom tányér, citrom pia (limoncello), citrom liget, citrom illat. De visszatérve Caprira, az út kb egy óra hajóval. Capri tele van sok tömeg bolttal és sok turistával. De a hajóval a sziget körút szuper, arra mindenképpen fizessetek be, kis hajó, kb 15 emberrel, végig szól bent a zene, és megláthatod, hogy nem csak az autókkal vezetnek őrülten, a hajókkal is ugyanezt csinálják, előznek, rámennek, mutugatnak, dudálnak, imádnivalóak. A kék barlangot végül nem néztük meg, mert szeptember végén is rengetegen voltak, több óra sorbanállás a tűző napon, de a tengerben rengeteg barlangot mutattak így is. A Pescherie de Botteghe Capri helyen ettünk, a tengeri kütyü és a bor is nagyon finom volt. Szóval ha elmentek Positanóba Caprit ki ne hagyjátok, és a fagyijukat se..
Amalfiba is ellátogattunk másnap hajóval, 8 euro volt a jegy, 15 perc. Nem egy nagy város, vettünk tengeri kütyüt és megettük a sziklákon.
Fürödni szeptemberben is tudtunk, a fő strand Positanóban a Spiaggio Grande, és gyönyörű strand a Spiaggio di Fornillo, amire már nem volt időnk. A Cannolit is ki kell próbálni Positanóban mindenképpen a Collina Bakery-ben. Hazafelé Nápolyban egy éjszakára a NapoliMia-ban szálltunk meg, nagyon igényes volt, a Via Toledón, ami a shoppingolók számára fontos lehet (: Ellátogattunk még az egyik legrégebbi Pizzériába a Pizzeria da Michele-be, ahol készülj fel, hogy hosszú lesz a sor, de megéri, a legfinomabb pizza amit valaha eszel.. Itt forgatták az Eat, Pray Love ból a híres pizzás részt. Nápolytól mindenki kivan, hogy nem biztonságos, én ezt nem éreztem szerencsére, de nyilván olyan helyeken kell járni, ami központi, és ott amit az utikalauzok ajánlanak.
Az Amalfi partra remélem hamarosan visszamehetek. Házat nem hiszem, hogy veszek sajna, mivel potom 1,5 millió eurotol mérnek egy apartmant, max ha lottót nyerek a héten. De azért itthon már felvetettem, hogy visszamennék, de sajna eddig nem sok sikerrel fecsegtem e tervemet. De az tuti, hogy egyszer visszamegyek, és csakúgy elveszek Positano kacskaringós utcáin, iszom majd Salvatore kávéjából, és csinálhatok millió képet újra a sziklafalról.
John Steinbeck 1953 -ban írta a helyről: „Álomhely, amely nem tűnik valóságosnak, amíg ott vagy, de hívogatóan valóságossá válik, ha elhagytad.” És egyet kell vele èrteni, Positano olyan mint egy képeslap, mint egy valóságos élő képeslap, aminek a része lehetsz.
